Bűvészekre általában jellemző, hogy nem nagyon foglalkoznak olyan dolgokkal, ami nem köthető direkt módon a bűvészethez. A DVD generáció további hátránya, hogy nem olvasunk. A tanulási folyamatunk teljesen átalakult, és elsődleges eszköznek a különböző videókat tekintjük, a többit pedig igyekszünk figyelmen kívül hagyni. Ezt a tendenciát szeretném felrúgni, és ennek érdekében rovatot is indítok. 

Mégis mit adhat egy bűvésznek a címben szereplő könyv? Részlet a hátsó borítón lévő ajánlóból: 

 Aki a társas intelligencia különleges képességével rendelkezik, olvasni tud a másik ember gondolataiban, belelát a lelkébe, szívébe, együtt érez vele. Megismeri az adás örömét, és ezzel örömet szerezhet másoknak is. Ahogy az olvasót is örömmel tölti el e könyv olvasása, különösen, amikor a lertakban ráismer azokra a hétköznapi helyzetekre, amikkel oly gyakran szembesül, ám ritkán tudatosít.

Úgy gondolom, nem kell mentalistának lennünk, hogy kitaláljuk: ez a könyv tényleg hasznos lehet egy bűvész számára. Olyan készségeket sajátíthatunk el belőle, amit nem csak a színpadon, hanem azon kívül is alkalmazhatunk az előadásunk fejlesztéséhez. A könyv számos példán keresztül igyekszik érzékenyebbé tenni az olvasót a társas külvilágra. Képesek leszünk előadás előtt illetve alatta monitorozni a nézőinket, és ennek megfelelően képesek lehetünk arra, hogy menet közben változtassunk előadói stílusunkon. Úgy gondolom, számos külföldi és hazai előadó nem rendelkezik ezekkel a képességekkel, nem úgy viselkednek a kiválasztott nézőkkel, ahogy az elvárható lenne tőlük. 

Eközben persze érvelési készségeinket és szókészletünket is pozitívan fejleszti. Több olvasással remélhetőleg elkerülhetőek lennének a szóismétlések (Ugye, kedves bejegyzést író, ezekre is oda kell figyelni ám!), illetve a színvonaltalan előadásmód és a rossz, legtöbb esetben meg sem írt szövegkönyv. 

http://www.pszichologia.hu/konyv/?id=72

http://www.nyitottkonyv.hu/konyveink/konyv/53/Tarsas_intelligencia

A bejegyzés trackback címe:

http://buvesz-szemfenyveszto.blog.hu/api/trackback/id/tr112198971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bognár Krisztián (Christian) 2010.08.10. 14:16:21

Szia Gábor!

Ez mennyire vihető át a bűvészetbe?
Inkább ilyen Cold Reading szerű, vagy milyen tudást lehet vele szerezni?

Henry Gondorff 2010.08.10. 21:53:55

Kedves Krisz!

Ez elsősorban tudományos ismeretterjesztő. Inkább a hétköznapi ember számára magyarázza a társas viselkedést. Minden esetre úgy gondolom, hogy számos olyan jelenséget tárgyal, illetve hoz egy-egy konkrét példát, melyeket sikeresen kamatoztathatunk, mint bűvészek.

kolonial · http://onlinepszichologia.hu 2011.02.13. 20:09:23

@Krisz Magic: talán mindegy is, a lényeg hogy nagyon jó könyv. és érdekes elolvasni :)