Slydiniről már legutóbb is úgy számoltam be, mint a figyelem elterelés nagymesteréről. Ebben a posztban minden idők egyik legbanálisabb és egyben egyik legzseniálisabb trükkjéről írok. Mitől lesz ez a trükk ennyire szórakoztató? 

A titok nyitja, ahogy a videóból is kiderül az, hogy a közönség már a megvalósítás során rájön a metódusra, amíg az résztvevő, kihívó néző legfeljebb csak utána tud szembesülni a megvalósítás módjával. Hogyan lesz ennyire hatásos? Nézzük a videót: 

Slydini ismét abban mutat a legnagyobbat, amihez a legjobban ért. Felesleges magyarázatot nem érdemes hozzá fűzni, érdemesebb inkább a mestert figyelni , ahogy csinálja. (újra, és újra, amíg nem sikerül elsajátítani.) Amit viszont mindenképp érdemes megjegyezni, hogy miért is nem engedi a nézőnek, hogy közelebb üljön. Ebben az esetben úgy gondolom, hogy a közönséggel való bánásmód kiemelkedő példájával találkozhatunk. A néző ebben az esetben nem is veszi észre, hogy milyen csapdába is csalta a bűvész. Leülteti, maradjon ülve, a helyén, mégis jöjjön közelebb. Slydini folyamatosan távolodik tőle, ezzel éri el, hogy a néző előre hajoljon, hiszen figyelni akar. Ezt a fajta paradox "csalási" technikát Slydini több alkalommal alkalmazza és "better than natural"-nek, tehát "jobb, mint a természetes"-nek nevezi. [Gene Matsuura az EMC-n beszélt erről; Slydini ellentmondásos testbeszédet használ a gesztikulációja illetve tekintete irányítása során. Mindenképp ajánlott előadás.]

Annak, aki úgy gondolja, hogy ez egy gyenge, lejárt, unalmas mutatvány, mindenképp ajánlom figyelmébe a következő videót: David Copperfield - The Vanishing Egg [ügyesebbek a videóban felfedezhetik a fiatal Chriss Kennert]

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.