Íme egy videó, amiben tényleg a profi csalók láthatókat. A videó érdekessége, hogy a Buck tesók újraértelmezték a  Shade című film bevezetőjét és végét, illetve egy kis meglepetést is találhatunk a legvégén ;) 

[Megígérem a Corodini után lesznek értelmesebb posztok is.]

A mai napon Szabó G. Gábor barátommal találkoztam, aki mindenkinek a következő tippet küldi a vasárnapi Corodini kupán tartandó szemináriumra: 

Ízelítőt kapunk Johan legújabb DVD-jéből, a Sleeveless Sleevingből, ezért minden érdekelt hozzon magával:

- rövid ujjú ing/póló és zakó/dzseki

- filc, vagy toll, apróbb tárgyak, legjobb a Sharpie 

- toll és papír a jegyzeteléshez, ugyanis némi elméleti anyagot is kapunk majd.

Vasárnap találkozunk!

A kártyacsalókról sokfélét hall az ember. Van, aki tegnap kezdte, van, aki évek fáradtságos munkájával sajátította el a tudását. Van, aki titokban szeretne maradni, és van, aki telekürtöli a fél internetes világot azzal, hogy mennyire veszélyesen él. Kinek melyik út tetszik, döntse el saját maga.

Van ez a fura figura az interneten. Eddig titokban tartott földalatti tehetség. Flourishel, csal, varázsol. Éhezteti magát vagy éppen nem alszik. Felmerült bennem a kérdés: vajon miért is csinálja mindezt? A válasz egyszerű, már több bűvész is végigjárta ezt az utat, és a nevüket épp ezért nem felejtjük el soha. 

A közelmúltban az alábbi videó látott napvilágot:

Első reakcióm a videóra a következő volt: "Ez mekkora egy #&@!. Hogy lehet, hogy valaki több, mint tíz (!!) éve csal és kiadjon egy ilyen amatőr videót a kezei közül?" A profi csalók videóin edződve meglehetősen gyengének éreztem ezt a videót első látásra. Mégis mit csinál ez a figura? Aztán megnéztem a videót még egyszer. Utána még egyszer és még egyszer. Mégis mit csinál ez a fickó? 

Meg kell különböztetni csalókat és csalókat. Minden csaló a megélhetésért csal. A csaló olyan valaki, aki becsap, és már ott sincs. Igyekszik a lehető leginkább kerülni a feltűnést és a lehető legtermészetesebben viselkedni. A lehető leginkább igyekszik leplezni képességeit, melyekkel végrehajtja az adott manővert. 

A csaló viszont olyan valaki, aki épp ellenkezőleg csinálja a dolgokat. Azért csal, hogy feltűnést keltsen, olyan tulajdonságok birtokosának tünteti fel magát, amelyekkel valójában nem rendelkezik. Leginkább azt igyekszik leplezni, hogy az adott manőver végrehajtásához szükséges tulajdonságokkal nem rendelkezik.

És, hogy melyik csoportba tartozik Daniel Madison? Ezt mindenki döntse el maga. 

A kritikusok lehúzták. A közönség kifütyülte. Daniel Madison viszont imádja. Szerinte a főszereplő maga a megváltó. Mégis mit tartogathat számunkra egy ilyen film?

A film alapkoncepcióját tekintve egy szélhámosfilm. Jake Green (Jason Statham) hét évet ült magánzárkában, egy kártyajáték közben elkövetett lövöldözés miatt. Jake Green a börtönben nagyon sokat olvasott, és rájött minden szélhámosjáték lényegére. Bűvészek számára már csak emiatt is kötelező a film.  (Arra, hogy mi a közös a szélhámosok csalásaiban és a bűvészetben, később majd részletekbe menően is kitérek.)

Maga a film meglehetősen döcögős, elég nehezen követhető dramaturgiával. Idegesítően sok apró részlet van, amelyek nem illeszkednek a filmbe semmilyen szinten. A rendező szerint ez öt film egybegyúrva. Sajnos ez nem sikerült kiemelkedően jól, a film inkább darabos mint kellően összeállt. A számos jelenetben megjelenő mesterkélt stílus tovább rontja a mozi élményét. A színészi alakítások sem a legkimagaslóbbak. Ezen kívül számos olyan karakter jelenik meg e filmben, akinek később semmilyen szerepe nincs. A rajzfilmes betétet pedig egyáltalán nem értem. (Attól, mert a Kill Bill I.-ben menő volt, ebben a filmben nem az.) 

Ennek ellenére mindenképp ajánlom a filmet, és nem csak minden átverés lényege miatt, hanem azért is, mert a film iskolapéldája annak, mitől lesz összezavaró és követhetetlen egy történet. Számos bűvész Guy Ritchie-hez hasonlóan szintén belelép ebbe a csapdába. És ahogy Dai Vernon mondta: "Confusion is not magic."  

A legutóbbi bejegyzésben Tamariz Five Points in Magicjét elemeztem. Ebben a bejegyzésben sem fogok távol evezni, és a testnyelv egy zseniális alkalmazását hozom példaként, egy zseniális bűvésztől. Tony Slydini Olaszországban született és Argentínában élt, mielőtt az Egyesült Államokba költözött volna. Előadó művészetében elsősorban az emelkedik ki, hogy ő a close-up bűvészetet nem átvezetésként használta, hanem nála ez volt az előadás csúcspontja. Ez elsősorban azért is fontos, hiszen így egy intim atmoszférát tud létrehozni, amelyben a néző része a varázslatnak, nem pedig csak puszta megfigyelő.

A másik kiemelkedően fontos terület a testnyelv. A fiatal bűvészek nevelésénél ezt kiemelten kezelte. Nem magyarázott sokat, hanem mindent ezerszer megmutatott. Így már érthetjük, hogy a testnyelv tanulása egy olyan dolog, amelyet elsősorban nem elméleti úton, hanem gyakorlással tudunk elsajátítani. Ezért mindenkinek azt javaslom, hogy a mutatványt nem pusztán szöveggel, hanem testnyelvvel együtt gyakorolja. 

Amikor a híres Dai Vernont megkérdezték arról, ki tudja becsapni, a válasz csak ennyi volt: "Nobody but Slydini."

Website Base

Linkelő linkgyűjtemény

Linkkatalogus100.com - Webkatalógus

VIPLinkek Linkkatalógus

Linkelő

 Mit is lehetne írni egy ilyen könyvről? OLVASSÁTOK EL! 

A könyv nem véletlen lett klasszikus már a megírását követő 2-3 éven belül. Szemben a megszokott trükköket leíró, vagy a hagyományos elméleti (így meg így kéne előadni) könyvekkel, ez a könyv tényleg az egyik leghasznosabb bűvészkedés szempontjából. Olyan gyakorlati tanácsokat ír le, amelyekkel még a legtitkosabb szemináriumok legtitkosabbikán sem feltétlen találkozunk. Ez pedig az előadás közbeni testnyelv. 

Gondoljunk bele. Mitől tűnik el az érme a kezünkből? Miután eltűnik a pénz az egyik kezünkből, a közönség automatikusan a másik kezünket kezdi el nézni. Itt látták utoljára a pénzt, és ez a legelső, ahol keresni fogják. Ennek leplezésére persze az okos bűvészek kitalálták a különböző kézmosó technikákat, de ez még mindig természetellenesnek, gyanúsnak fog hatni a néző számára. Felmerül bennünk a kérdés: hogyan lehet természetessé tenni a varázslatot? Milyen mozdulatokat kell ehhez elsajátítani? A válaszokat pedig megtaláljuk a Five Points in Magic hasábjain. 

Sajnos nem írhatok többet, úgy gondolom, hogy ez egy olyan könyv, amit elejétől a végéig érdemes a legnagyobb figyelemmel végigböngészni. A könyv teljes terjedelme alig haladja meg a 80 oldalt, és rengeteg zseniális illusztrációt tartalmaz, melyek segítenek a megértésben. Nem egy helyen ismertem magamra, amikor a helytelen módszereket írja le. Azóta igyekszem a lehető leginkább követni a tanácsait, és azt látom, hogy egyre sikeresebbek az előadásaim. 

Végül egy rövid videó a mesterről: 

Nem volt célom eddig ajánlókat kitenni, de most az egyszer kivételt teszek. Egy kiemelkedő ifjú titánról van szó a bűvészet egén, és az ő legújabb DVD anyagáról. Daniel Garciát már említettem a blogon, a fiatalok közül a legtehetségesebbnek tartom, mind szakmai, mind előadói szinten. Komoly elvárásokat fűzhetünk a legújabb anyag felé is. 

A trailer sok mindent elárul, ismételten lesz pár erős effekt, szép képminőség és jó tanítás mellett. Viszont a videó feliratait nem értem. Mármint nem értem azt, hogy a Buck tesók hogyan adhattak ki ennyire fantáziátlan terméket a kezük közül. A szürke háttéren lévő Helvetica betűk elég sivárnak hatnak, és a betűk mozgása sem épp a legmegfelelőbb ehhez az anyaghoz. Mintha a "with over 26 new tricks" felirat után elfogyott volna a cérnájuk. 

Minden további időhúzás nélkül: Daniel Garcia - Project 4-5-6 trailer

Tovább folytatom a kalandozást  Darwin Ortiz könyvének világába. Ezúttal egy olyan témakört boncolgatok, amelyről korábban itt volt már egy idézet. Ez pedig nem más, mint az időzítés, illetve az időn alapuló félrevezetés. Nézzük a két törvényt: 

7. Ha félre tudod vezetni őket, hogy mikor történik a hatás, garantálható, hogy nem jönnek rá hogyan is történt az.

A törvény megfogalmazása magáért beszél. A figyelem elterelésnek, vagy inkább a figyelem irányításának egyik kulcspontjáról van szó. Az adott hatás tervezésénél mindig figyelembe kell venni, hogy hol van a figyelem fókuszpontja. Ha ezt kellő elővigyázatossággal tesszük, akkor ezen a fókuszponton kívül szinte bármit csinálhatunk. Ellenben, ha nem tudjuk megfelelően kezelni az adott helyzetet, és a kezünket árgus szemekkel figyelik, akkor szinte semmit sem fogunk tudni véghezvinni. 

9. Egy rosszul időzített mozdulat rosszabb, mint tíz mozdulat a megfelelő időpontban.

Egy bűvésznek sem jó, ha folyamatosan feszült figyelem alatt tartják a kezét. Annak ellenére, hogy sokan gyönyörűen viszik véghez az egyes fogásokat, még ez sem lehet elégséges a nézők gyanújának kiszűrésére. Bármilyen szép is lehet az adott fogás, a nézők nagy része rájön arra, hogy mit is csináltunk, hacsak nem alkalmazzuk a megfelelő időbeli elterelési technikákat is. "Nézd meg a kártyát a kezedben." - ez az egyik mondat, amely az egyik legerősebb, ekkor ugyanis a figyelem fókuszpontjába a néző, illetve az ő keze, és a kártya kerül. A bűvész ilyenkor megszabadul a figyelem nyomása alól. Végrehajtja az adott fogást, és utána, amikor ismét rá irányul a figyelem, bemutatja a következő hatást. 

Ellenkező esetben, ha először csinálja a fogást, utána tereli el a figyelmet, a nézőközönség már közel sem fog olyan feszült figyelemmel a nézőre, illetve a kezében lévő kártyára, hanem a figyelmével a gyanús mozdulatokat végrehajtó bűvészt fogja figyelni, lehetetlenné téve, hogy ő végrehajtsa a hatás által megkívánt mozdulatokat. 

Végül egy videó, amelyik nagyon szépen illusztrálja a megfelelő időzítést egy hatásban: 

Tudom, hogy elsősorban mélyebb szakmai megfontolások miatt indítottam a blogomat, de egy apró kitérőt kell tennem. 2010/10/10 volt a tegnapi nap, amely egy kifejezetten fontos dátum, néhány bűvész életében. Tegnap jött ki ugyanis az AO4.

Chris Brown nevét egyenlőre kevesen ismerik a bűvészek közt, habár szeirntem a kortárs fiatal bűvészek közt az egyik legeredetibb. Meglehetősen későn, 18 évesen kezdett bűvészkedni, viszont szerencsére ez nem látszik rajta. Mozdulatai meglehetősen kifinomultak, innen is látszik, hogy nem a bűvészetben eltöltött évek, hanem a gyakorlás minősége és mennyisége számít igazán.